12345
meghivo
Az 5. nap illúziója


3 érv amellett, hogy 4 átszállónap sem nem kevesebb, sem nem rosszabb, mint 5, sőt!

1. Amikor az első járatokat útjukra indítottuk, azért döntöttünk az ötnapos utazás-restizés mellett, mert úgy véltük: ennyit relatíve frissen végig tud száguldani velünk a peronok népe. Ám az azóta eltelt hosszú évek tapasztalata azt mutatja... Úr Isten! Az Éjszakai átszállóval kapcsolatban már ilyen szófordulatokat lehet használni, hogy "hosszú évek tapasztalata"... Hihetetlen... Na mindegy. Majd túlteszem magam rajta. Szóval az átszállással tarkított hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy az ötből az egyik - konkrétan a negyedik - nap mindig üresjárat. Vagy inkább valamiféle garázsjárat: az Üzemigazgatóság dolgozói zötykölődnek csak rajta kimerülten, bambán, miközben az utasok sehol. Pontosabban: az utasok otthon meditálnak, szunyókálnak, ezt csinálnak, azt csinálnak - lényegében próbálnak feltöltődni az év utolsó átszállónapjára, amit ki nem hagynának. Az első átszállásra - amit természetesen ugyancsak ki nem hagynának - mindig nagy lendülettel érkeznek, a következő két napot lelkesen, becsülettel, bár egyre merülő generátorral végigutazzák, mígnem a negyedik hajnalán úgy érzik, teljesen elfogyott a kraft. Ám ha az a negyedik nap egyben az utolsó is, amit - mint említettem - ki nem hagynának?! Bizony-bizony: egy ötnapos ÉÁ ugyanúgy csak négy aktív átszállást foglal magába, mint egy négynapos.

2. Térjünk vissza oda, hogy "az Üzemigazgatóság dolgozói zötykölődnek [...] kimerülten, bambán"! Ez fokozottan igaz a pályakarbantartó kollégákra - pontosabban igaz volt egészen addig, amíg be nem vezettük a fizetett szabadnap (vagyis inkább szabadéjszaka) intézményét. No de, ha az öt éjszakából az egyik fizetett, ám szabad, akkor hol marad a költséghatékonyság?! Idén nincs szabadéjszaka, nincs ÉÁ-dolgozók érdekvédelme! Négy nap megfeszített munka van - és ezáltal több pénz az utazóközönség igényeinek kielégítésére!

3. Legkésőbb a rendszerváltás óta még a restiben is közhelynek számít, hogy M. Karcsi bácsi tévedett, mert a mennyiség sem előbb, sem utóbb nem csap át minőségbe. A napi három-négy járat mindig pontosabb, megbízhatóbb, komfortosabb, ha csak egymásután négyszer állítjuk pályára, mintha ötször tennénk ugyanezt. "Hosszú évek tapasztalata..." Ez komolyan be... Szóval szinte hihetetlen, na.

travelcsanel

visszapillantó

img Éjszakai átszálló 10 (1417 kép)

2010. október 28-31. | Illúziók
img Átszállósok (157 kép)

Gazdag utazóközönség
img Bűvész Gábor (78 kép)

Németh Gábor átszállás-illuzionista
img Üzemigazgatóság (56 kép)

a 2010-es munkacsoport
img Támogatók (7 kép)

bg
bezárás
előző következő
view lbimage betöltés
főoldal
menetrend
utastájékoztatás
visszapillantó
megszűnt járatok
átszálló-tudomány
üzemigazgatóság
információ
blogspot
facebook
youtube
éá-szótár
kereső

Médiadíj